Megígértem neki, betartom.  Csak úgy, mert szeretem. 

Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt... és ott volt.

A változás mindig ilyen könnyű nehéz?  Kinek - kinek hite szerint.

Fekszem a parton és egyszer csak ott van előttem ő, a nő.

A szivárvány ígéretet jelent, hogy bár esik az eső, a nap már süt valahol. 

Mindenkitől ugyanazt kérdezem minden alkalommal és mindenki ugyanoda ér a válaszaival. Egy csodálatos helyre.

Szívem legmélyéből szépnek látom....

Felerősödött, kinőttek repülőtollai, a legmagasabb fa, legfelső ágán csicsereg egész nap és majd eljön a pillanat, amikor önálló életet kezd a kis rigó, aki tavasszal kiesett a fészkéből. Megtettem érte mindent, ami tőlem telt. Tegnap szabadon is engedtem. Megint kattintottam. Vége.

Észrevettem, hogy végpontoknál, lezárásoknál kattintok, amikor mindenre fény derül. Még legtöbbször ismeretlen számomra, hogy miért kerül az ujjam a gombra - persze visszafelé könnyűnek tűnik, hirtelen összeáll - de ha már kattintani szeretnék, akkor biztos, hogy elmúlt és leegyszerűsödött.

Ahogy haladok az utamon találok ezt-azt, gondoltam összeszedegetem. Megforgatom, megrázogatom, a fülemhez teszem és belehallgatok, megszagolom, bele is harapok. Ami finom tapintású, szépen szól, illatos, ehető, örömet okoz nekem, abból sok szeretettel adok másnak is.

Ismerem az érzést, amikor összefolyik minden. A színek, a formák, a fények, az árnyékok. Aztán egyszer csak meglátom. Ott volt eddig is, csak talán rossz irányba néztem vagy nem is néztem, nem tudom.  Így tűnt fel ez a történet is. Bárkié lehet. Sok szeretettel ajánlom mindenkinek!